éj
éj főnév -t, -ek, -e [ë, e] (választékos)
Éjjel (II), éjszaka (I). ® Álmatlan éj; csendes, csillagos, derült, sötét éj; az éj beálltával; éjnek éjszakáján v. évadján: éjjel, éjszakának idején; az éj folyamán; az éj palástja ¬; éjbe ® merül; jó éjt: <esti búcsúzás, elválás alkalmával haszn. köszönési forma>; éjt, napot eggyé téve v. éjt nappallá v. nappá téve: pihenés, megállás nélkül; éjjel-nappal. Sűrű setét az éj, Dühöng a déli szél. (Arany János) S én gyermekként ébredek sírva Százszor is egy babonás éjen. (Ady Endre)
