elájul
elájul [l-á] tárgyatlan ige
1. <Hirtelen rosszullét, gyengeség, rémület v. egyéb nagyon erős lelki megrázkódtatás következtében> eszméletét veszti; ájulásba esik. A hőségtől elájult. Fogd meg, mert rögtön elájul. Az ablak csörömpölve szakadt a fejére, füst és por robbant szerte, és elájult. (Karinthy Frigyes) Úgy vert a szíve, hogy azt hitte, mindjárt elájul. (Nagy Lajos)
2. (átvitt értelemben, túlzó) <Váratlan, meglepő hír v. esemény, élmény hatására> szerfölött meglepődik, elámul. Azt hittem, elájulok a rémülettől. Én megírtam Szécsi Máriát … el ne ájulj ijedtedben, nem pályázok vele. (Arany János)
elájulás; elájuló; elájult.
