elhitet
elhitet [e-e] tárgyas ige -tem, -ett [e, ë] ..-essen [e-ë]
1. Elhitet vmit vkivel: úgy beszél, érvel, v. addig beszél vkinek, míg az el nem hiszi állítását. Mindent elhitet a férjével, amit akar. Ne beszéljünk erről, velem ezt úgy sem tudod elhitetni. Melinda jó nevét te hagytad az | udvarnak a nyelvére tenni: … most | … hitesd el véllek [= velük], hogy Melinda | Bánk bánra érdemes. (Katona József) Olyan világra … szóló nagy dolog a szépirodalom, ahogy maguk írók akarják elhitetni? (Ady Endre) A kandi szomszédokkal szerette volna elhitetni, hogy neki joga, sőt oka van a Mányoki-kisasszonyok ablakai alatt sétálgatni. (Krúdy Gyula) || a. Vmit elhitet magával: vmely feltevést, hiedelmet addig táplál, erősít magában, míg végre biztos igazságként fogadja el. Elhiteti magával, hogy tehetséges. Elhitetette magával, hogy őt mindenki üldözi. [A nők] azt hitették el magukkal, hogy a koronás fők szerelme másforma, mint egyéb halandóké. (Jókai Mór)
2. (népies) Megtévesztő beszéddel, érveléssel úgy vezet félre vkit, hogy az igaznak hiszi minden állítását. Engem ugyan el nem hitetsz! Minden leányt elhitetett, aki az útjába került. Elhitet ez, ha reá hallgatsz, Hogy a szép mind rút, hogy a rút mind szép. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
elhitetés; elhitetett; elhitető.
