előadás

Full text search

előadás főnév -t, -ok, -a
Általában az előad igével kifejezett cselekvés, tevékenység, megnyilvánulás; az a tény, hogy vki előad (vmit), ill. az a cselekvés, hogy vmit előadnak.
1. (ritka) Vhova eltett, elrejtett tárgy elővétele és átadása, átnyújtása. Az elrejtett fegyver előadása; az iratok előadása.
2. (választékos) Vminek bizonyos részletességgel való elmondása, kifejtése. Bizonyítékainak, érveinek, indokainak, jelentésének, kérésének, panaszának, terveinek, történetének, védekezésének előadása. Vminek írásbeli, szóbeli előadása. A szemtanúk előadása szerint a baleset az utas hibájából történt. A vádlott előadása nem egyezett korábbi vallomásával. Meghallgattuk türelemmel nézeteinek előadását.  A pópa bizonyítá, hogy az előadás hiteles. (Jókai Mór) || a. Vmely elméleti, tudományos v. gyakorlati kérdés szóbeli ismertetése, tárgyalása, kifejtése, fejtegetése hallgatóság előtt. Akadémiai, egyetemi, egyesületi, iskolai előadás; ismeretterjesztő, népszerűsítő, székfoglaló, tudományos előadás; Adyról, az atomenergiáról, a görög művészetről, az új termelési módszerről szóló előadás. A tanár előadása. Az ajtók az előadás alatt zárva voltak. Készül az előadására. Előadást tartott az ifjúságnak. || b. Ennek szövege. Az előadását írja. Az előadást folyóiratban is közölni fogjuk. || c. (iskolai) Iskolai, egyetemi óra, tanítás, oktatás. Az egyetemen megkezdődtek az előadások. Holnap nem lesz előadás. Az előadások szünetelnek. Nem jár az előadásokra. Elkésik az előadásról. A professzor előadást tart.
3. A szóbeli előadásnak (2, a, c) közlési módja. Akadozó, érdekes, homályos, könnyen folyó, lendületes, unalmas, vontatott előadás. || a. <Irodalmi alkotásban> az a mód, ahogy az író mondanivalóját közli. Mikszáth műveit nem szabad csak a humoros, anekdotázó előadás szempontjából néznünk.
4. Vmely művészi alkotás v. szórakoztató látványosság bemutatása közönség előtt. Bemutató, cirkuszi, délutáni előadás; ® folytatólagos előadás; ifjúsági, műkedvelő, műsoros, színi, ünnepi, zenei előadás; bűvészmutatványok, filmek, tréfás jelenetek, népdalok, opera, operett, szimfónia előadása. A színházban hét órakor kezdődik az előadás. Ma lesz a színdarab századik előadása. Az előadás elmaradt, félbeszakadt. A gyermeksereg a bábjáték előadásán sokat kacagott. Előadásra kerül egy olasz vígopera.  Csak erre, erre kedves jó urak, Mindjárt kezdődik az előadás. (Madách Imre) Az előadás külsőségeit is emelte; díszleteket, gépezeteket alkalmazott. (Péterfy Jenő)
5. Ez mint művészi kifejezési mód v. teljesítmény. Értékes, gyenge, nagy sikerű, rossz, sikerült előadás. Az operát remek előadásban láttuk. Milyen volt az előadás?  Laborfalvy örvendetesen lepett meg … játékával. A hangreszkettetés, szónyújtás ma nem zavarák előadását. (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): 1. előadásmód; előadás-sorozat; 2. búcsúelőadás; diákelőadás; díszelőadás; filmelőadás; kultúrelőadás; mozielőadás; munkáselőadás; opera-előadás; rádió-előadás; színelőadás; színielőadás; vitaelőadás; vizsgaelőadás.
előadási.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit