énekel
énekel [e-ë]• ige -t, -jen [ë]
A címszó utáni kiejtésjelölés helyesen [e-ë v. ë-ë]
1. tárgyatlan <Ember> hangképző szerveivel folyamatosan, rendsz. szöveghez kapcsolódó dallamot szólaltat meg. Hamisan énekel; magas hangon énekel. A lányok táncoltak, mi énekeltünk. (Kuncz Aladár) || a. tárgyas Énekelve folyamatosan előad vmit. Népdalokat énekel; szólót énekel. Ő énekli a nagy áriát. Románcait ma is éneklik a madridi koldusok. (Ambrus Zoltán) || b. tárgyas (tárgy nélkül is) Általában tud v. szokott éneket előadni, énekelni. Szépen énekel (népdalokat).
2. tárgyatlan és (ritka) tárgyas <Madár> dallamosan, kellemesen ható hangokat hallat. A rigó énekel. A madarak reggeli dalukat énekelték. Itt már a tavasz … Mert énekel a csalogány. (Petőfi Sándor) Énekeltek a rigók, füttyel köszöntötték ezt a gyönyörű, nyári reggelt. (Kosztolányi Dezső)
3. tárgyatlan és (ritka) tárgyas (átvitt értelemben, választékos) Vkiről, vmiről v. ritk. vkit, vmit énekel: <költő> verset, költeményt ír vkiről, vmiről. Petőfi a világszabadságról énekelt. Fegyvert s vitézt éneklek. (Zrínyi Miklós) Éneklem a fársáng napjait s Dorottyát. (Csokonai Vitéz Mihály) Engedd meg nekem, | Hogy én Budáról s Pestről énekeljek. (Berzsenyi Dániel) Költők rettentő téli | danákkal valahol a hegyeknek | alján hiába énekelnek. (Radnóti Miklós)
4. tárgyatlan (átvitt értelemben gyak. rosszalló) A beszéd megszokott, köznyelvi hanglejtésétől feltűnően v. idegenszerűen eltérő hanglejtéssel, esetleg a szokottnál nagyobb vontatottsággal beszél. Kellemetlenül énekel beszéd közben.
Igekötős igék: beleénekel; elénekel; előénekel; kiénekel; leénekel; megénekel; végigénekel.
énekelget; énekelt; énekeltet.
