eszemadta
eszemadta [e-ë v. ë-ë; m-a] melléknév és főnév (népies, kedveskedő)
I. melléknév (az utána álló főnév olykor 3. személyű birtokos személyragot kap) <A beszélő számára> nagyon kedves, aranyos <személy, főleg lány, nő>. Julcsa … ott guggolt a sajtárral az ölében, és … Azt súgtam a fölébe, hogy: „eszemadta gyöngyvirága!” (Petőfi Sándor) Egy eszemadta szép gavallér ugrik ki a hintóból. (Jókai Mór)
II. főnév ..tát, ..tája (rendsz. határozott névelővel) Ilyen személy; drága teremtés; a lelkem. Úgy szeretem az eszemadtát, mint a lelkem közepét. (Jókai Mór) A neki ajándékozott drága gyűrűt … még mindig hordja az eszemadta. (Mikszáth Kálmán)
III. (indulatszó-szerűen)
1. <A kedveshez, szerelmeshez intézett kedveskedő szóként.> Megvirrad még valaha, Nem lesz mindig éjszaka, Eszemadta! (népköltés) Száraz ág ellobban, a szerelem jobban, Eszemadta. (népköltés)
2. <Bizalmaskodó, kedveskedést kifejező szóként.> Ez a fiatal barátunk itt … Rákóczy László, ha híréből ismeri. – Hogyne ismerném, eszemadta? (Jókai Mór)
