eszmélet
eszmélet [e-e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. (lélektan is) Az a normális lelkiállapot, amelyben az ember tud magáról, öntudata működik. Eszmélet nélküli beteg; eszméleten van; eszméleten kívül van; eszméletre ® hoz vkit; eszméletre kelt vkit; eszméletre tér; eszméletre ® térít vkit, vkinek eszméletre ® térítése; ® elveszti az eszméletét; eszméletét visszanyeri. A fészerben alvó őrök fölébredtek, de nem annyira, hogy teljes eszméletre jőnének. (Eötvös József) A Rókusba vitték, Hol már eszméletét nem nyerte vissza. (Juhász Gyula)
2. (ritka, költői) Lelkivilág, érzelmi élet. Nyugott és tiszta volt Ifjú eszméletem, Mint a puszták tava Regényes keleten. (Vörösmarty Mihály)
3. (ritka, irodalmi nyelvben) Emlékezet; tudat. Eszméletén a kis tiszt bamba ábrázata villant keresztül. (Hunyady Sándor)
Szóösszetétel(ek): eszméletvesztés.
