feléled
feléled [l-é] tárgyatlan ige föléled
1. <Személy> ájultságából, aléltságából magához tér. Az ájult beteg feléled; a villám sújtotta gyerek feléledt. || a. <Sápadt, bágyadt arc> természetes színét, elevenségét visszanyeri. Az a halavány gyermekarc … csak nem akar föléledni. (Jókai Mór) || b. <Természet, föld, növény(zet) szárazság, téli fagyok után> újra virul, élettel telik meg, felfrissül. Az öntözéstől feléled a paprika. A záportól feléled a rét.
2. (átvitt értelemben) <Vmi, ami elhalt, elcsendesedett> újra működik, megújul, hat. Támadó kedve, vállalkozó szelleme ismét feléled. Feléledt az ismeretség. Feléledt köztünk a régi barátság. Feléled a tűz, ha fújtatni kezdik. A hírek szép lassacskán elaludtak, s csak évek múlva éledtek fel ismét. (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben) <Álmos, tespedt állapot után> felfrissül, erőre, kedvre kap. A vitától, a zenétől feléled a társaság. Új tavasz éled föl, mindég másfajta virággal. (Arany János)
feléledő; feléledt.
