felkelő
felkelő melléknév és főnév fölkelő
I. melléknév
1. Olyan, aki, ami felkel (1–3). Az asztaltól felkelő vendég; a korán felkelő férfi; az ágyból felkelő beteg. || a. (ritka, költői) Az az <időpont>, amikor vki felkel. Lefekvő órámban, Felkelő órámban Mért fakadok sírva? (Ady Endre)
2. Olyan <égitest>, amely éppen kezd láthatóvá válni, felkelni (4). Felkelő csillag, hold, nap. Szivem kigyúl, Mint hosszu téli éjjelen | Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen. (Vajda János)
3. (átvitt értelemben) Olyan, aki, ami fegyveresen fellázad, felkel (7) vki, vmi ellen. Felkelő hadvezér, sereg; a király ellen felkelő nemesség.
4. (átvitt értelemben, választékos) Olyan <érzés>, amely feltámad, keletkezik, felkel (6) vkiben, vmiben. A szívében felkelő remény.
II. főnév -t, -je [e]
1. (ritka) <Ágyból> felkelő (I. 1) személy. A családban az apa a legelső felkelő.
2. (átvitt értelemben) Felkelő (I. 3) személy; lázadó, zendülő. Győztek a felkelők. Leverték a felkelőket. Tengernyi néppel küzdve, megtört A felkelők kicsiny hada. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): 1. felkelővezér; 2. népfelkelő.
felkelői.
