gyerek
gyerek [e-ë] főnév -et, -e [ë, e] (A ® gyermekhez képest – amely egyes nyelvjárásokat kivéve rendsz. választékosnak, hivatalosnak tekinthető –, köznyelvi, általában elterjedt)
1. Gyermek (1, 1a–e, 2, 2a–b, 6, 6a). Az ® ember(nek) gyereke. Még csak gyerek. Most kezdte átlátni, hogy micsoda kemény gyerekkel akadt össze. (Jókai Mór) Olyan szép szálas gyerek volt, még a kisasszonyok is utána néztek az ablakból. (Gárdonyi Géza) Egyre nyomogatta a csengettyű gombját. – Mit játszol? Olyan vagy, mint egy gyerek. (Kosztolányi Dezső) Mig száradt künn az ing: | tátott szájjal … szendereg | … két gyerek. (József Attila) || a. (bizalmas) <Bizonyos kisebb közösségben, családban> a keresztnévvel nevezett, ismert, a közösséghez tartozó fiatal személy, főleg fiú, ill. fiatal férfi. A Pali gyerek. A Feri gyerek maga nyergelte … fel hóka lovát. (Eötvös Károly) Már szombaton este nem lehet bírni … az Énok gyerekkel. A városba mennek holnap. (Tömörkény István)
2. (mindig jelzővel) (bizalmas) Olyan férfi, aki a jelzővel kifejezett hely, táj szülötte. Alföldi, falusi gyerek; igazi pesti gyerek. Jászkunsági gyerek vagyok, | Jászkunságon születtem. (népköltés)
Szóösszetétel(ek): 1. gyerekarcú; gyerekasszony; gyerekbőség; gyerekcsapat; gyerekcsíny; gyerekcsoport; gyerekgondozó; gyereknagyságú; gyereknevelés; gyereksírás; gyerekszék; 2. cigánygyerek; cseregyerek; csodagyerek; diákgyerek; fenegyerek; fiúgyerek; ikergyerek; keresztgyerek; kisgyerek; leánygyerek; mostohagyerek; munkásgyerek; parasztgyerek; szerelemgyerek; utcagyerek; zabigyerek.
