halk
halk melléknév -an v. (ritka) halkkal, halkal, halkul; -abb
1. Gyengén v. alig hallható <hang>. Halk csobogás, kopogás, nesz, zene; halk beszéd; halk hangon v. halkan beszél, sír; halkabbra fogja a szót. Beszél a fákkal a bús őszi szél, Halkan beszélget, nem hallhatni meg. (Petőfi Sándor) Halk a jajnak szava S a trón magas. (Madách Imre) Halkabban daloljatok … Szél-viharok. (Ady Endre) Szűz álmodban, halkan, édesen … Sirasd el az én züllött életem. (Tóth Árpád) || a. (ritka, választékos) Halkan beszélő, halk szavú, hallgatag <személy>. A barátod nagyon halk ember, alig szólt vmit egész este.
2. Hangot alig adó v. keltő, szinte nesztelen, zajtalan, csendes, finom, szelíd <mozgás, mozdulat>. Halk léptek, mozdulatok. Halkabbra vált már a szívem verése. (Kosztolányi Dezső) || a. (költői) Finom, szelíd mozgású v. alig mozduló s így neszt nem v. alig adó; nesztelen, zajtalan. Halk, de hűvös fuvalom jő. (Petőfi Sándor) [Az Ősz] Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt. (Ady Endre)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Kevés erőt kifejtő, kis erővel ható; gyenge, enyhe. Halk fény. A lenge hold halkan világosítja A szőke bikkfák oldalát! (Csokonai Vitéz Mihály) Vékony repedésbe feszíti az éket, Feszegeti halkan, míg hasad és szétdül. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): félhalk.
