hűl
hűl [ű v. ü] tárgyatlan ige -t, -jön
1. <Test, tárgy, anyag> folyamatosan hőt veszít, hidegebbé válik. Halálra hűl: a) úgy meghűl, hogy belehal; b) (túlzó) nagyon meghűl; hűl a leves. Az izzó vas lassan hűl. Hozta a vödröket, melyekben friss hóval cukrozva hűltek a francia pezsgők. (Kosztolányi Dezső) A leves … langyossá hűlt. Utálattal kanalazták. (Nagy Lajos)
2. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) <Érzelem, indulat, lelkiállapot> hevéből, szenvedélyességéből veszít. Indulatai lassan hűlni kezdtek.
Igekötős igék: áthűl; elhűl; kihűl; lehűl; meghűl.
hűlő.
