ín
ín [ín v. in] főnév -t v. (inat), -a
1. (bonctan) Az izmot két végén a csonthoz erősítő, kötőszöveti rostokból álló kötél- v. szalagszerű képződmény. Elszakadt az ín a térdében. Nem birá az olasz kardját megtartani, Recsegve-ropogva tágultak inai. (Arany János) Ugrálva szaladt fel a lépcsőn, szőrös, sovány lábán megfeszültek az inak. (Karinthy Frigyes)
2. (népies, régies) Lábikra, láb(szár). Inába harapott a kutya. Addig letörlöm könnyeimet, s megyek Rendeltetésem pályafutásain, A jobb s nemesb lelkeknek útján, Merre erőm s inaim vihetnek. (Berzsenyi Dániel) Sovány, vékony nyakú egyéniség volt, tubákszín téli kabát verte az inát. (Jókai Mór) || a. (népies) <Állandósult szókapcsolatokban:> (az) inában van vkinek: a nyomában, sarkában van, üldöz; vkinek az inában ® jár.
3. (tájszó) Futónövény szára, indája.
4. (tájszó, halászat) Háló keretéül haszn. vastagabb kötél v. zsineg. || a. (tájszó, halászat) Horog zsinege.
5. (népies) Sásból sodort kötélféle, amelyet a gyékény szövésére használnak.
Szólás(ok): inába száll a bátorsága: elhagyja a bátorsága, megijed.
