íny
íny főnév -t, -e [e] (csak egyes számban)
1. Foghús. Sorvad az ínye. Csattog a fejér fog vérszopó inyében. (Arany János) A foga ínye is kilátszott, mikor nevetett. (Gárdonyi Géza) Erzsi az ínyét szítta, mert ráharapott a fájós fogára. (Babits Mihály)
2. Ennek a fogak mögötti területe a kemény szájpadlást borító nyálkahártyával együtt. ® Kemény íny; ® lágy íny; ínyéhez tapad a ® nyelve. A szomjúságtól (szinte) ínyéhez ragadt a nyelve. Az „ny” hang képzésekor nyelvünk hátának nagy részét az ínyünkhöz szorítjuk. Nézte a kezében a pogácsát, s érezte az ínyében, hogy jól esik. Jó zsíros, rágós, ropogós. (Móricz Zsigmond) Mindkét kezével szorította a kenyeret ínyéhez. (Nagy Lajos)
Szólás(ok): nincs ínyére: a) ízlésével ellenkezik, nem tetszik neki; b) nem kedvére való, nincs kedve hozzá.
Szóösszetétel(ek): 1. ínycsap; ínydaganat; ínygyulladás; ínyhús; ínyideg; ínynyúlvány; ínyvérzés; 2. fogíny.
