istenítélet
istenítélet [n-í] főnév
1. (történettudomány, jogtudomány) Az igazságszolgáltatásnak az a középkorban alkalmazott módja, amelynek során a vádlott bűnösségét v. ártatlanságát különféle próbák (tűzpróba, vízpróba, párviadal) kimenetele szerint állapították meg.
2. (átvitt értelemben, választékos) (Valóságos) istenítélet: nagy elemi katasztrófa; fergeteges idő, ítéletidő. Kint valóságos istenítélet dühöngött, tombolt. Zuhogni kezdett a záporeső … Valóságos istenítélet volt ez. (Mikszáth Kálmán) Jönnek [a törökök], mint dübörgő istenítélet, világromboló tűz- és vérvihar. (Gárdonyi Géza)
istenítéletes.
