jegyző
jegyző [jegyző v. jedző] melléknév és főnév
I. melléknév Általában olyan <személy>, aki vmit jegyez. Az előadást jegyző egyetemi hallgató; kölcsönt jegyző dolgozók.
II. főnév -t, -je [e]
1. Az a személy, aki tárgyalásokon, gyűléseken a jegyzőkönyvet írja, készíti. Az értekezlet, a taggyűlés, az ülés jegyzője. Az országgyűlés tagjai sorából elnököt, két alelnököt és hat jegyzőt választ. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya)
2. <Társadalmi szervezetekben> az írásbeli teendők végzésére választott v. ezzel megbízott személy, ill. ennek címe. Egyesületi, ipartestületi, kamarai jegyző.
3. (1945 előtt) <Az 1949 év előtti magyar polgári közigazgatásban> az államhatalmat a nagyközségben képviselő kinevezett tisztviselő, aki a község ügyeit irányította, felelős volt a rendért, az adók behajtásáért. Falusi, községi jegyző. A jegyző aláírásával igazolta a kérésben foglaltak valódiságát. Tiszarétre érve … a jegyző csinos háza elébe hajtatál. (Eötvös József) A jegyző segédje … rémült boldogsággal vette észre, hogy őt alighanem kedveli a postamesternő, aki … a legkívánatosabb menyecske a faluban. (Ady Endre) A fásult jegyző s zordon szolgabíró Szilaj nótákra zendített. (Juhász Gyula)
4. (régies) <Bíróságnál> joggyakorlatot folytató tisztviselő, aki főként a tárgyalási jegyzőkönyveket írta, készítette, de akit – ha a bírói képesítést már megszerezte – peren kívüli ügyek elintézésére önálló hatáskörrel is fel lehetett ruházni. Járásbírósági, törvényszéki jegyző.
5. (történettudomány) Krónikás, íródeák. Béla király Névtelen jegyzője.
Szóösszetétel(ek): 1. jegyzőgyakornok; jegyzőhelyettes; jegyzőjelölt; jegyzőkréta; jegyzőlakás; jegyzőtábla; jegyzőtanfolyam; 2. aljegyző; főjegyző; körjegyző; közjegyző; segédjegyző; tanácsjegyző.
jegyzői.
