kánon
kánon főnév -t, -ok, -ja v. (ritka) -a
1. (vallásügy) <A katolikus egyházban> azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyekkel az egyház tagjainak hitéletét és erkölcsi életét irányítja. || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Valláserkölcsi törvény. Mért szegezte az Örökkévaló | Az öngyilkosság ellen kánonát? (Arany János–Shakespeare-fordítás)
2. (vallásügy) <A bibliára vonatkozólag> azon könyvek, iratok összessége, amelyek a keresztény egyház felfogása szerint az isteni kinyilatkoztatást tartalmazzák. Ez az irat nem került be a kánonba.
3. (vallásügy) A misének az a fő része, amelyben az áldozati cselekmény végbemegy.
4. (zene) Vmely dallamot több egymás után induló szólamban megszólaltató, énekelhető zenemű. Beethoven kánonjai. Énekeljünk egy kánont. || a. Ennek zenei formája, ill. az előadásnak, éneklésnek ilyen módja. Énekelünk kánonban.
5. (művészettörténet) <Kül. a klasszikus görög szobrászatban> a tökéletesnek, eszményinek tartott emberi test arányainak viszonya, összessége.
6. Általában zsinórmérték, vmiben követendő, irányadó mérték, szabály.
kánoni; kanonizál.
