kelte [1]
kelte [1] [e-e] főnév (személyragos), ..tét, (ritka) költe (rendsz. egyes számban)
1. <Égitest> feljövése (az égre); felkelte. A hajnalcsillag keltekor elindultak. Szívesebben nézem a nap keltét, mint nyugtát.
2. (elavult) Felkelése. Én uram, a császár … Hallá közelebbről hadad összes költét. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): napkelte.
