kémény
kémény főnév -t, -ek, -e [ë, e]
1. <Épületen v. attól külön építve> rendsz. téglából rakott, füst v. gáz elvezetésére való függőleges akna, ill. építmény. ® Szabad v. nyitott kémény; a malom kéménye; füstöl a kémény. Nékünk | kéményeinkről elpusztulnak a | gólyák, mivel magunk emésztjük el | a hulladékot is. (Katona József) Milliom Élősdi csáp kígyózott szerteszét … S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván. (Tóth Árpád) Bágyadtan száll egy kémény szőke füstje. (Juhász Gyula) || a. <Némely járművön, készüléken, gőzgépen> füst v. gáz elvezetésére való, függőlegesen elhelyezett, cső v. tölcsér alakú, fémből készült rész. A cséplőgép, a mozdony kéménye. A hajónak csak a füstölgő fehér kéménye látszik. (Nagy Lajos)
2. Épület falában létesített függőleges akna, mely a kályhacsőből belejutott füstöt felfelé vezeti. Seprik a kéményt.
3. (sport) <Hegymászásban:> magas, szűk, meredek hasadék v. szakadék két szikla között. A hegymászó a kéményben kúszott a magasba.
Szólás(ok): (népies, tréfás v. gúnyos) Felírjuk (fel kell írni korommal) a kéménybe: nem érdemli meg, hogy megjegyezzük, hogy többet foglalkozzunk vele.
Szóösszetétel(ek): 1. kéményadó; kéménycső; kéményégetés; kéményépítés; kéményfedő; kéményház; kéményhuzat; kéménykorom; kéménykürtő; kéménymászás; kéményseprés; kéménysisak; kéménysor; kéménysüveg; kéménytető; kéménytisztítás; kéménytoldó; 2. gyárkémény.
kéményes; kéménytelen; kéményű.
