kihal
kihal tárgyatlan ige (csak a 3. személyben)
1. Vmely emberi közösség minden tagja meghal. Kihal az egész család. Észak-Amerika indiánjai már csaknem teljesen kihaltak. Meg van fordítva már az ősi címer, Kihalt végső tagjában a család. (Tompa Mihály) Egy nemzedék holt ki az emberiségből. (Arany János) Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről Az ember. (Juhász Gyula) || a. <Állat(faj)> kipusztul. Ezek a fajok már kihaltak. Aszú hamvaidból kihalhat a féreg, Mégsem hiszi ő, hogy e vakmerő tettet Nem váráért, hanem szerelemből tetted. (Arany János)
2. (választékos) <Táj, természet> az élet jeleit, nyomait egyre gyérebben mutatja; sivár, vigasztalan, kopár téli külsőt ölt. Kihal a vidék. Oda van a szép nyár, oda! | A természet lassan kihal. (Arany János)
3. (átvitt értelemben) <Foglalkozási ág, mesterség> megszűnik, mert nincs rá szükség s ezért nincs folytatója, képviselője. Az íjgyártó mesterség már kihalt. A fazekasok bíznak benne, hogy foglalkozásuk nem hal ki.
4. (átvitt értelemben, választékos) Vkiből, vmiből kihal vmi: vkinek vmely tulajdonsága, érzelmi képessége v. alkati sajátsága megszűnik. Kihal belőle az elevenség, a jókedv. Minden nemes érzés kihalt szívéből. Szívekből kihalni Hagytad a hitet. (Bajza József) S a vágy, a láng még most is ég, Még most se halt ki bennem. (Petőfi Sándor)
5. (átvitt értelemben, ritka, költői) <Hang, szó> nem hangzik fel többé v. újra. Szó és fohász kihalnak ajkimon. (Vörösmarty Mihály)
kihalás.
