kísérő
kísérő [í v. i] melléknév és főnév
I. Olyan, aki, ami kísér vkit, vmit. Kísérő hajó, irat, jegyzék, jelenségek, jelentés, katona, legénység, levél, műsor, személyzet, zene; a vendéget kísérő idegenvezető; a foglyot kísérő katonák; a gyógyulást kísérő megnyugvás; az éneket kísérő zene; a próbálkozásait kísérő szerencse; a villámlást kísérő dörgés; az előadást figyelemmel kísérő közönség. Ha valakit rajtacsípett valamin, rögtön a kísérő káplárnak vagy katonáknak adta át. (Kuncz Aladár)
II. főnév -t, -je Vkit, vmit kísérő személy. Karonfogva megy elválhatatlan kísérőjével. Hol vannak a kísérők? A szegény plébánusok kínszeríttetének [= kényszeríttettek] panaszt tenni, hogy a püspökök sok kísérőkkel szállván reájok, azok őket mindenekből [= mindenükből] kieszik. (Mikes Kelemen) Az élet néha megismétel … meglepetéseket az álruhás hercegekkel és kísérőikkel. (Krúdy Gyula) || a. (zene) Az a személy, aki zenekíséretet lát el. Az énekes kísérője nem volt elég figyelmes.
Szóösszetétel(ek): 1. kísérőnő; 2. fogolykísérő; kocsikísérő; vonatkísérő.
kísérői.
