kósza
kósza melléknév kószán
1. (választékos) Kóbor, bolyongó. Kósza gyermek, népség; kósza élet. Nem vette tréfára Toldi György a dolgot, | … Elszéledt kutyáit visszakürtöltette, Kósza népe is mind összegyült megette. (Arany János) Álom-leány volt … Nyugatról várt sokáig valakit … Dalos, törékeny, halk fiú legyen, Asszonyos, kósza, könnyes trubadur. (Ady Endre) A szeri pusztán kósza eb ugat. (Juhász Gyula) || a. Kósza lélek: a) (átvitt értelemben, választékos) bolyongó, kóbor természetű személy; b) (népies) hazajáró lélek, kísértet. Poshadt mocsár lent, fent fehér mezében, Mint kósza lélek, egy-egy nyir mered. (Madách Imre) Ég s föld között száll lelkem, kósza lélek. (Reviczky Gyula) || b. Kósza hír: bizonytalan hitelű, megbízhatatlan forrásból eredő, ismételten felbukkanó, gyak. nem jó hír. De a kétértelmű halálnak A kósza hír is kötve hitt. (Arany János) || c. (irodalmi nyelvben) Vissza-visszatérő. Ők mind a régiek még, De ifjúságom már csak kósza emlék. (Juhász Gyula) || d. (irodalmi nyelvben) Meg-megújuló, más-más oldalról fúvó <szél>. Kósza szellő, szellet. Hab zilálja rezgő árnyát, Haja fürtét kósza szellet. (Arany János) S a kósza szél szívébe hinti szét Kaszálók szénájának parfümét. (Juhász Gyula)
2. (irodalmi nyelvben) Magányos, egyedül járó, vhova tévedt. Egy kuszált fürtöt rendezett …, vagy egy kósza pelyhet törölt le fejéről. (Vas Gereben)
