kútfő
kútfő főnév -t, kútfeje [e-e]
1. (régies) Az a hely, ahonnan vmely forrás fakad, ered. Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek A boldogság karjain, | Vígadoznak a kies Fürednek | Kútfején és partjain, Addig én itt sírva sírok. (Csokonai Vitéz Mihály) Mint aki a szent Lethe vizébe néz, | … Igy adta vissza életadó ered, Oh kútfő! nekem az életet és reményt. (Berzsenyi Dániel) Sok csodát az égen látunk, … Kútfejeknél törvényt látunk. (Babits Mihály)
2. (régies, irodalmi nyelvben) Kútforrás (3). Gyászemlékü vidék! mi sok ínség kútfeje lettél. (Kisfaludy Károly) Nincs biztosb kútfeje a … bőségnek, … mint célirányosan elrendelt ház [= elrendezett háztáj]. (Széchenyi István) Nem is beszélnek semmit, … csak hallgatnak, a hallgatás lévén a jóságnak legbiztosabb kútfeje. (Móricz Zsigmond)
3. (tudományos) Olyan, rendsz. régibb írott mű, amelyből vmely tudományos munkákhoz adatokat, bizonyító anyagot merítenek; (kút)forrás. A magyar történetírás kútfői; régi kútfőkből merít. Van tárgy, mely első tekintetre drámainak mutatkozik … Kérdés továbbá: költeni kell-e azt egészen, vagy inkább ismeretes kútfőből … meríteni? (Vörösmarty Mihály) Valamelyik német filozófust … bemutatod, német kútfők után, és kész az akadémiai szék. (Tolnai Lajos)
kútfői.
