lázító
lázító melléknév és főnév (rendsz. rosszalló)
I. melléknév -n v. -an v. -lag
1. Olyan <személy>, aki lázít. Halál reád, nyakas vezér, Te itt is lázító! (Garay János) || a. Olyan <magatartás, cselekedet, megnyilatkozás>, amely alkalmas a lázításra. Lázító beszéd, szavak. Kijelentései lázítólag hatottak. Gyermeked … Vásárra vitted … Hah, milyen lázitó, Mily iszonyú tett volna ez, Ha nem voln’ olyan ó! (Petőfi Sándor) Judit idegeire … lázítólag hatott e jelenet. (Jókai Mór) || b. Olyan szellemi termék, kül. írásmű, amelynek tartalma, hangja lázít. Lázító film, könyv, röpirat.
2. (átvitt értelemben, ritka) Erkölcsi érzékünket sértő, felháborító; vérlázító. Lázító igazságtalanság.
II. főnév -t, -ja Lázító személy. Elfogták a lázítót. Ha lázító vagyok, Ott a törvény. (Petőfi Sándor) Ki ez az ember? Egy lázító? … Forradalmár? … Kommunista … (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): vérlázító.
lázítói.
