levert
levert [ë-e] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Általában olyan, akit, amit levert (I. 1–3, 4–6, (II) 1–2, 4–7) vki, vmi. A levert cövek; széltől levert füst, gyümölcs; levert ellenség. Sarkát levert órjás mellére tévén: Végső csapást mér a hős zordonan. (Tompa Mihály) Ó Boszporusz tündére, messze távol, te védted az öregapám, mikor mint árva honvéd a levert hazából | futott Ferenc József bakóitól. (Kosztolányi Dezső)
2. (átvitt értelemben) <Vmely kellemetlen esemény, körülmény hatására> lelkileg megtört, elcsüggedt, elkedvetlenedett <személy>. A beteg rosszul érzi magát, levert. Mi bajod, mért vagy olyan levert? Emelkedjél, Ádám, ne légy levert, | Midőn látod, kegyembe veszlek újra. (Madách Imre) || a. (átvitt értelemben) Ilyen személyre jellemző, valló <lelkiállapot>. Levert érzés, hangulat, kedély. Levert kedéllyel ballag tőlem el … (Petőfi Sándor) Sokszor … levert hangulatban vagyok. (Arany János)
