lódul
lódul tárgyatlan ige -t, -jon (rendsz. -t ragos mértékhatározóval)
1. <Helyhez rögzített v. bizonyos helyzetben levő, viszonylag nehéz test> nyugvó állapotából vmely irányban v. vmilyen mértékben mozdul, lendül. Nagyot lódul a harang. A kocsi lódult egyet, és elindult. Kezében a furkósbot az ég felé lódult. Az idegen nem szólt neki többet, hanem pofon ütötte innen is, túl is, hogy jobbra-balra lódult tőle a feje. (Jókai Mór)
2. (bizalmas) Sietve indul. Fogta magát, lódult a dolgára. Ugyancsak lódult befelé, hogy végrehajtsa amit kigondolt. (Petőfi Sándor) Mekcsey fölugrott a fal tetejére, és sietve lódult a déli kapunak. (Gárdonyi Géza) || a. (bizalmas, kissé durva) Lódulj!: menj!, indulj, takarodj! El, renyhe nép, lóduljatok haza. (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás) Lódulj, fordulj, egy, kettő, három. (Mikszáth Kálmán)
Igekötős igék: átlódul; belódul; ellódul; fellódul; kilódul; meglódul; nekilódul; visszalódul.
lódulás; lóduló; lódult.
