minisztérium

Full text search

minisztérium főnév -ot, -a, (régies) ministérium, (ritka) miniszterium [ë], ministerium [ë]
1. Az állami élet, az államigazgatás v. az államgazdaság vmely ágát irányító és ellenőrző legfelsőbb központi állami hatóság, ill. ennek szervezete. Belkereskedelmi, földművelésügyi, honvédelmi, kereskedelmi, könnyűipari, munkaügyi, művelődésügyi, nehézipari minisztérium; a magas minisztérium; a minisztérium átszervezése, személyzete; a minisztérium hatáskörében, kebelében. Értesítést kapott a minisztériumtól.  A minisztérium ódon, sárga épülete meghitt zajjal zsongott. (Kosztolányi Dezső) A minisztertanács… irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alája rendelt egyéb szervek munkáját. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya)
2. Ennek hivatali épülete, helyiségei. A minisztérium előtt várt. Bement a minisztériumba.  Egész nap a minisztert hajszolta, most ide küldték, majd oda, míg végre délután hat órakor sikerült a minisztériumban színe elé kerülni. (Móricz Zsigmond) || a. Az itt dolgozók összessége. A minisztérium létszáma. Az ünnepségen részt vett az egész minisztérium.
3. (régies) Vmely kormány minisztereinek összessége. Lemondott a minisztérium.  Nagyon meggyűlt az első ministerium baja, az ellenzék hangosan szólt. (Vas Gereben)
Szóösszetétel(ek): belügyminisztérium; hadügyminisztérium; kultuszminisztérium; külügyminisztérium; pénzügyminisztérium.
minisztériumi.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit