nagysád
nagysád főnév (személyragos, csak 2. személyű raggal) -ot, -tok (3. személyű állítmánnyal)
1. (elavult) <Kb. a XIX. század közepéig férfiak és nők udvarias, megtisztelő megszólításaként, főleg a nemesi társadalomban, ill. olyanok megszólításaként, akiket a „nagyságos” cím megilletett, egymás közt és alacsonyabb társadalmi helyzetűek részéről.> Higgye el nagysád [mondja a grófleány a bárónak] …, hogy a méla Tempefői … sokkal józanabban gondolkodik. (Csokonai Vitéz Mihály) Az érzelmeket, melyek Rétynének keblét e pillanatban eltölték, nem fogom leírni … Szobaleánya … elborzadott, midőn asszonyát ily állapotban látá … – Nagysád talán beteg? – mondá Julis. (Eötvös József) A nagyságod bálja sem volt dísztelenebb; itt több a fény, nagysádnál több volt az ízlés [mondja a titkár Monti grófnak]. (Szigligeti Ede)
2. <Főleg a XIX. század közepétől századunk elejéig többnyire nők megtisztelő megszólításaként, rendsz. férfiak részéről, szélesebb társadalmi rétegekben.> Nagysádé szerelmem, Lelkem, életem. (Petőfi Sándor) Pusztafi … el volt foglalva … új ismerősével, úgyhogy végre Holdvárynénak kellett őt visszavonni a társaság… centrumához. – Pusztafi úr, holnap délben a mi vendégünk fog lenni … – Tehát nagysádtok sem vesznek részt a holnapi hivatalos vendégségben? (Jókai Mór) || a. <Századunk első évtizedeiben olyan nőknek kevésbé megtisztelő megszólításaként, akiket nem akartak sem nagyságos asszonynak, sem pusztán a keresztnevükön szólítani; néha a keresztnév után is.> Nagysád, írja le ezt az ívet! Margit nagysád, kérem, jöjjön az irodába!
3. (ritka) <Megnevezésként gyak. névelővel; a személyrag viszonyító értékének háttérbe szorulásával:> az a személy, akit a nagysád (2a) megszólítással illetnek. A nagysád nem jön velünk. Azóta nagysád lett belőle, Hideg és büszke, mint szokás. | S a rege szól: Volt egyszer egy lány, | Ábrándos, szőke, kékruhás … (Reviczky Gyula)
