nemi
nemi [ë v. e] melléknév -leg [e]
1. A nemre (nem [1] 1) jellemző, a másik nemtől megkülönböztető. Nemi érés ←; → elsődleges nemi jelleg; → másodlagos nemi jelleg; nemi sajátság; nemileg fejletlen; nemileg érett.
2. A nemiség megnyilatkozásával kapcsolatos, ill. arra vonatkozó. Nemi inger ←; nemi izgalom ←; nemi élet: a nemiséggel kapcs. életmegnyilvánulások összessége; nemi ösztön; nemi felvilágosítás, felvilágosultság, kérdés. || a. A nemiség kielégítésére irányuló, szolgáló. Nemi aktus ←; nemi szerv. Tizenhatéves kortól ötvenéves koráig csupán a szerelemmel törődött. Összekeverve szépen a dolog nemi részét az ügy poézisével. (Hunyady Sándor) || b. A nemi aktussal járó. Nemi élvezet, kielégülés. Meglapul egy helyben s tartózkodik a nemi kéjtől. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || c. Kül. a nemi érintkezéssel terjedő s elsődlegesen a nemi szerveken mutatkozó. Nemi baj, betegség. Jóval túl volt a hatvanon, s a fogságba mégis valami kisebb nemi bajjal került. (Kuncz Aladár) || d. Nemi beteg: ilyen bajban szenvedő (személy).
3. (nyelvtudomány) A nemekkel (nem [1] 3) kapcsolatos, reájuk vonatkozó. Nemi egyezés, szabályok.
Szóösszetétel(ek): nemibajos.
