nyilvánít
nyilvánít tárgyas ige -ott, -son; -ani v. -ni (választékos)
1. (rendsz. elébe tett hangsúlyos tárggyal v. határozóval) (választékos) <Mondanivalót, ritk. más lelki tartalmat> mások v. a nyilvánosság számára kifejez, szavakkal v. más módon érzékelhetővé tesz, közöl. Nem nyilvánít véleményt. A közönség élénk tapssal nyilvánította tetszését. Nagy köszönettel tartozom … a jó véleményért, melyet a tekintetes úr irántam nyilvánítani méltóztatott. (Eötvös József) || a. (választékos) Ünnepélyesen kifejez. Köszönetét, háláját nyilvánítja. || b. (régies) Kinyilatkoztat, kijelent. Közmeglepetésre azt nyilvánítá, hogy ő … nem eszik. (Jókai Mór)
2. (hivatalos, választékos) Vkit, vmit vminek, vmivé v. vmilyennek nyilvánít: hivatalosan, rendsz. írásban is kijelenti, hogy vmely személynek v. dolognak ilyen v. olyan jellege van, ill. jellege lesz. → Holttá nyilvánít vkit; esküt, megállapodást, szerződést semmisnek nyilvánít; hírt hamisnak, tévesnek nyilvánít; hadi területnek, hadi üzemnek nyilvánít; → törvényen kívül állónak nyilvánít vkit. Az erdőt nemzeti parkká nyilvánították. A fiúcskát … törvényesen az én fiamnak nyilvánították. (Gárdonyi Géza) || a. (választékos, rosszalló, néha tréfás) Vkit, vmit vminek v. vmilyennek nyilvánít. <vmely társaságban, ill. vmely nyilvónosság előtt> vkit, vmit a megbélyegzés szándékával vminek, vmilyennek mond, állít, feltüntet. Összeférhetetlennek nyilvánít. Maradinak, eszelősnek nyilvánította sógorát. A család régi emléktárgyait fölösleges limlomnak nyilvánította. A kritika egyhangúlag szamárnak nyilvánított. (Ady Endre)
Igekötős igék: kinyilvánít; megnyilvánít.
nyilvánítható; nyilvánító; nyilvánítatt; nyilváníttat.
