nyűg
nyűg főnév -öt, -e v. -je [e, e]
1. (népies) Béklyóként (1), gúzsként (3) haszn., lószőrből v. szöszből készült kötél, ill. szíj. Nyűgbe tesz, vet vmely lovat. Felteszi a nyűgöt a lovak lábára. Leveszi a nyűgöt. Nyűgöt tesz, vet rá. Ma még a zászló mind nyelére függ, Ma még a harclovat békózza nyűg; Békén legelnek a halom körűl. (Arany János) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Vkinek a megkötözésére haszn. kötél, kötelék. Nem szólott öccse; de kendőt Olda le, … s készűle lekötni A török őr száját. Jól érté bátyja s javalja Szándékát … s míg öccse kötötte Kendőjével amazt, ő karjait általölelvén A vergődőnek nem hagyta lerántani nyűgét. (Vörösmarty Mihály) Meglátott az ágyon egy megkötözött nőt … Hirtelen felszabadítá nyűgeitől. (Jókai Mór)
2. (hajózás) Végén gyűrűvel v. kapoccsal ellátott rövidebb kötél, amely egy másik kötelet vmihez v. vmely helyzetben rögzít.
3. (átvitt értelemben, rosszalló) Vkire nyomasztó teherként nehezedő személy, dolog, körülmény; teher. Az öregkor csak nyűg az emberen. Nyűg neki a házi munka, az adatgyűjtés. Rossz házasságával nagy nyűgöt vett a nyakába. Fiú valék még, iskolás fiú, Tizenöt éves; és az iskolázás Rám nézve nyűg volt. (Petőfi Sándor) Fölkelt és megrázkódott, mint aki rossz álomnak a nyűgeiből bontakozik. (Gárdonyi Géza) || a. (átvitt értelemben, választékos, kissé rosszalló) Az értelem, érzelem v. megnyilatkozás szabad, természetes mozgását, működését, érvényesülését gátló körülmény, dolog. A verselés formai nyűgei. Szeretem az estvét, az estveli csendet … Miért nappal a szív hiában esengett, Gyötrelme nyügétől ekkor szabadul. (Lévay József) A kocsi készen várta az utasokat, akik be is helyezkedtek, de valami … nyomasztó hangulat nyűge alatt. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): 1. nyűgcsat; nyűgpecek; 2. kaszanyűg.
