óbégat
óbégat ige -tam, -ott, ..asson (bizalmas, rosszalló, hangutánzó)
1. tárgyatlan Bele-belefogva és abbahagyva, kellemetlenül lármásan, gyak. jajgatva, jajveszékelve sír. A gyerekek folyton óbégatnak a szomszédban. Fájt a foga, egész úton óbégatott. || a. tárgyatlan <Felnőtt> lármás és bárdolatlan siránkozással panaszkodik, méltatlankodik. Ellopták a pénztárcáját, azért óbégat. Szóláshasonlat(ok): óbégat, mint a kárvallott → cigány. Kövérkés asszony mosta sírva a pirost [= a vért] a vén ember fejéről. – Jaj, jaj, hogy vénségedre … ilyen bajba kerülsz … – Ne óbégass! – mordult rá az öreg. (Gárdonyi Géza) Mikor délután a kádinál jártam, ott óbégattak az örmények. (Móra Ferenc)
2. tárgyatlan Ijedt, panaszos, méltatlankodó v. általában elnyújtott hangon erősen kiabál. A vásári kikiáltó óbégatva kínálja áruját. Feltápászkodtak a szolgák üggyel-bajjal … „Ki járt itt? mi járt itt?” igy óbégatának. (Arany János) Kofák óbégattak a vöröshagyma-halmok között. (Jókai Mór)
3. tárgyatlan Idétlen hangossággal énekel, dalol. Ott óbégatnak a kocsmában reggel óta.
4. tárgyas Óbégatva mond, panaszol v. kiabál vmit. Azt óbégatta, hogy elvesztette a fogadást.
óbégatás; óbégató; óbégattat.
