ortológus
ortológus főnév és melléknév (régies írva: orthologus is)
I. főnév -t, -ok, -a Tág. ért. a helyes beszéd, a helyes nyelvhasználat híve; a nyelvhelyesség elvét valló és következetesen alkalmazó személy. || a. (irodalomtudomány, nyelvtudomány) Szűk. ért. a XIX. sz. elejének magyar nyelvújítási harcában és a század végén feléledő nyelvhelyességi vitában a régi, hagyományos nyelvhasználat híve, a nyelvújításnak, az új szavak, kifejezések használatának harcos ellenfele. Az ortológusok fő képviselői: Beregszászi Nagy Pál, Verseghy, Bacsányi, Döbrentei Gábor. Az új ortológusok vezére Szarvas Gábor volt, a Magyar Nyelvőr első szerkesztője. Jól és szépen az ír, aki tüzes orthologus és tüzes neologus egyszersmind. (Kazinczy Ferenc)
II. melléknév Az ortológus (I) tulajdonságaival bíró <személy>, reá jellemző <tulajdonság, cselekvés>. Ortológus nyelvész; ortológus cikk.
