összedől
összedől tárgyatlan ige összedűl
1. <Építmény> teljes egészében ledől, leomlik. Az árvízben a vályogfalak összedőltek. A földrengés miatt több ház összedőlt. Szóláshasonlat(ok): összedől, mint a → kártyavár. A legmagasabb épületek mennydörögve dűltek össze. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben, túlzó) <Állandósult szókapcsolatokban.> Ha az egész világ összedől is: bármi történjék is; ezért v. ettől még nem dől össze a világ: ez még nem tekinthető súlyos hibának, mulasztásnak; a világ összedőlhet miatta: nem törődik semmivel, nem izgatja semmi. Ez a kis leányzó volt az én örömem … Csak úgy is voltam ám, mikor megcsókoltam … Hogy – a világ összedőlhetett miattam. (Petőfi Sándor) || b. (átvitt értelemben) <Igaznak, valónak tartott dolog> érvényét veszti, semmivé válik; megszűnik. Minden érvelése összedől. Összedől minden reménye. || c. (átvitt értelemben) Egy világ dől össze benne: vmiről alkotott felfogásában, hitében, szemléletében megrendül, vkiben nagyot csalódik.
2. (régies, irodalmi nyelvben) <Élőlény> összeroskad, összerogy. Egy új suhintás és Jób homlokát | Elborította vére, s összedőlt. (Petőfi Sándor) Összedőlök, mint elvérezett vad. (Szigligeti Ede) || a. (átvitt értelemben, régies, irodalmi nyelvben) <Egészség, lelkivilág> összeroppan, meginog. Megrokkant egészségem ez utolsó erőltetés alatt öszvedűl. (Csokonai Vitéz Mihály) Uralmat kérsz, élvet kérsz és tudást, Ha súlyától nem dűlne öszve kebled. (Madách Imre)
összedőlés; összedőlő; összedőlt.
