összerándul
összerándul tárgyatlan ige
1. <Személy, test, testrész fájdalom v. indulat hatására> úgy rándul meg (1), hogy egy pillanatra össze is húzódik. Fugger összerándulni érzé e szóra Salamon kezét, mintha villanyütés sajgatta volna meg [= okozta volna, hogy megsajduljon]. (Jókai Mór) Erzsinek összerándult a szemöldöke, egész arca. Igen-igen rosszul kezdte érezni magát. (Móricz Zsigmond)
2. <Személy> egész testében megrándul (1). A név hallatára a nő idegesen összerándult. Az asszony, mintha kígyó ért volna hozzá, összerándult, s felugrott, felült. (Móricz Zsigmond) || a. <Több testrész> egyszerre megrándul (1). A szultán minden tagja összerándult. (Jókai Mór)
összerándulás; összeránduló; összerándult.
