sápít [1]
sápít [1] ige -ott, -son; -ani v. -ni (ritka)
1. tárgyatlan Sopánkodó, panaszkodó v. ijedt kiáltással szól. A vénasszonynak tücsök bútt a fejébe. Mindig sápít, ha a kapu előtt sompolygok. (Kemény Zsigmond) || a. tárgyas Sápítva mond vmit. Szent Kleofás! sápítá a cigány. (Jókai Mór) Jézus és mindön szentök, – sápították a jó emberek. (Móricz Zsigmond)
2. tárgyatlan <Némely madár> panaszos hangon szól. Sápít a haris.
sápítás; sápító.
