serken
serken [e-e v. ë-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (régies, költői)
1. Felserken. Így ült … És ámult szörnyű veszedelmén, mint ki setétes Éjjeleken komor álmaiból serkenve csodálja A tüzesűlt tarajú sárkányt, vagy bojtos oroszlánt. (Vörösmarty Mihály)
2. Támad, keletkezik. Elmélkedésre serken a szív. (Csokonai Vitéz Mihály) Bús, vad tüzek serkennek bennem. (Ady Endre)
Igekötős igék: felserken; kiserken.
serkenés; serkenő; serkent melléknév.
