1. A munkásosztálynak és általában a munkabérből élőknek az az érdekvédelmi tömegszervezete, amely ugyanannak a szakmának v. iparágnak a munkásait nemzeti v. nemzetközi méretekben egyesíti. A haladó szakszervezetek segítik a szocializmus ügyét, a megalkuvó, opportunista szakszervezetek viszont ártanak a munkásosztály valódi érdekeinek. A társadalomról beszélt, szidta az urakat, és azt tanácsolta, lépjek valami szakszervezetbe. (Gelléri Andor Endre) || a. <Szocializmusban v. szocializmust építő társadalomban> olyan tömegszervezet, amely társadalombiztosítás, üdültetés, segélyek stb. révén szociális juttatásokat nyújt a dolgozóknak, a kommunista párt útmutatása alapján mozgósítja a tömegeket az építő munkára, és közvetíti a párt politikáját a párton kívüli tömegekhez. A nép jogainak megvalósítása és a nemzetközi szolidaritás ápolása céljából a dolgozók szakszervezeteket, demokratikus női, és ifjúsági, valamint egyéb tömegszervezeteket létesítenek. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya)
2. <Vmely munkahelyen> az illető szakszervezet helyi alapszervezete, csoportja, ill. ennek vezetősége. A szakszervezet taggyűlést tart. Segélyért fordul a szakszervezethez.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.