szanaszét
szanaszét határozószó
1. Különféle helyeken rendszertelenül, elszórtan. A szobában szanaszét hever a sok limlom. Az akkorbéli krónikaíróknál egy-két helyecske fordul elő csak úgy szanaszét a magyarokról. (Csokonai Vitéz Mihály) Szedjétek össze… az ágyúgolyót, ami szanaszét hever. (Gárdonyi Géza) Esett. Megint kisütött. Szanaszét | tócsák ragyogtak. (Szabó Lőrinc)
2. (bizalmas, rosszalló) Rendetlen állapotban, összevisszaságban. Szanaszét van az egész ház. Csak most költözködtünk, és még szanaszét vagyunk.
3. <Gyak. igekötőszerűen, főleg a szét, széjjel igekötő értékével, annak nyomatékosabb kifejezésére, gyak. a cselekvés mértékének fokozására:> vhonnan kiindulva rendetlenül különféle irányok felé haladva v. mozgatva. Szanaszét dobál, hány, hull. A tyúkok szanaszét szaladtak. Kínnal szült fiakat szomorúságodra neveltél… S a szükség őket szanaszét ragadozta… (Vörösmarty Mihály) Az egyforma erővel leáradó hő… felszívja a… szanaszét kavargó illatos párázatot. (Bársony István) A nép ahelyett, hogy rémülten futott volna szanaszét a betyárok hírére, hazafias nótákba kezdett. (Móricz Zsigmond) || a. Egymás után v. egyszerre többfelé irányulva, összevissza, de helyváltoztatás nélkül. Szeme… | Szanaszét jár, mint Noé hollója. (Vörösmarty Mihály) Ősz haját szanaszét kuszálta a szél. (Jókai Mór) || b. (átvitt értelemben) Tervszerűtlenül sok tárgyra (irányulva); ide-oda. És mint a pipafüst csavarog a légben, Akkép csavarognak szanaszét elméik… (Petőfi Sándor) A gyermeknek az esze szanaszét jár. (Vas Gereben)
