szelídség
szelídség [szëlítség v. szëlíccség v. szelítség] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
A szelíd (1–2) melléknévvel kifejezett (emberi, állati) tulajdonság. Angyali szelídség. Ha van erény a földön s van díj számodra, szelídség! | …Úgy te nemes hölgy, boldog vagy. (Vörösmarty Mihály) || a. Ennek testi kifejez(őd)ése, tükröződése. Szelídség sugárzott az arcáról. Be árva most a lélek: el innen! menekűl… És didereg az utcán, kócos kivert ebűl… Igen, akár egy eb, melynek borongó szeme Szelidség, s tiszta hűség bársonyló tükre volt. (Tóth Árpád) Ármányos ravaszsággal pilantott szelídséget mímelő kék szemeivel. (Krúdy Gyula) || b. Vkinek, vminek szelíd (1, 2, 4) volta, tulajdonsága, jellege. A lányka, a galamb, az őzike szelídsége; arcának, hajának szelídsége; a bánásmód szelídsége; az éghajlat, az időjárás, a táj szelídsége. Szelídsége már szinte jámborság.
szelídségi.
