szentség
szentség [szencség v. szentség] főnév -et, -e [ë, e]
1. (vallásügy, ritka) Vkinek szent (1) volta. Assisi Ferenc szentsége.
2. Vminek szent (2, 5, 5a, 6) volta. A hazaszeretet szentsége. Becsületem szentségére esküszöm. A kapitalisták a magántulajdon szentségét hirdetik. Óh, e népe, óh mely sűrű felhőt vona A szentség színével bémázolt babona! (Csokonai Vitéz Mihály) [Tengelyi] a határozatok szentségéről szólt. (Eötvös József)
3. Szent (5, 5a) dolog. Egy szentség van a világon, Melyért fegyverünkkel Sírunkat megásni méltó, Melyért vérzenünk kell; Ez a szentség a szabadság! (Petőfi Sándor) Csak a tananyag | volt szentség előttem. (Szabó Lőrinc)
4. (vallásügy) <Némely keresztény vallás tanítása szerint> olyan különleges egyházi cselekmény, ill. a vele járó külső, látható jel, amely a hivőt a kegyelem részesévé teszi. A hét szentség; a keresztség szentsége; → felvesz vmely szentséget; → kiszolgáltatja a szentséget vkinek. Azért jöttem hozzád, hogy a haldoklók utolsó szentségében részesítselek. (Jókai Mór)
5. (vallásügy) Oltáriszentség (2a). Úrfelmutatáskor mind talpra állnak, hogy leborulva tisztelhessék a szentséget. (Móra Ferenc)
6. (durva) A szentségét v. a szentségit, (azt) a hét szentségét v. szentségit!: <káromkodásként>.
Szóösszetétel(ek): 1. szentségárulás; szentséggyalázás; szentséggyalázó; szentségkáromlás; szentségkivétel; 2. életszentség; oltáriszentség.
szentségi; szentségű.
