szüle
szüle [e] főnév szülét, szüléje [e] v. szüléje [e-e] (népies, régies)
1. Általában szülő. [Kis gyermek halálárára.] Nem csak magad menél, elvitted a Szülék vidámságát, elvitted a Legszebb remények gazdag bimbaját. (Vörösmarty Mihály) Férj, szüle testvérnek szakad érted szíve, Juliskám! (Arany János) || a. Kül. (édes)anya, szülőanya, gyak. megszólításként, nem csak a gyermek, hanem a férj v. más kívülálló részéről is. Édes, kedves szülém. Apád is elment és szüléd is? Imádkoznám, de nem tudok, hiába… Édes szülém tanított volna rája, Jaj de régen temetőn a fejfája. (Tompa Mihály) Mit csinál édes apádurad… Hát édes szüléd? (Tolnai Lajos) Nem is ő akarja az órát, hanem szüle, mert azt mondja, hogy más mindenkinek van zsebórája a környéken, csak neki kell szégyelnie magát a komaasszonyai előtt, hogy az ő urának még most sincs. (Móra Ferenc)
2. (tájszó) Nagyanya.
3. (tájszó) Anyóka, (öreg) nénike. Hova viszi a rőzsét, szüle? Egy-két szüle… elégedetlen reszkettette a fejét, hogy az urak már a templomból is panorámát csinálnak. (Móra Ferenc)
