szűnik
szűnik [ű v. ü] tárgyatlan ige -ök, -sz, -t; -nék, -nél, -ne [e;] -jön (-jék), (régies) szűn
1. <Vmely folyamat, tevékenység, állapot> erejében, mértékében, fokában csökken. Szűnik az eső, a fájdalom, a hideg; (sajtónyelvi, túlzó) szűnni nem akaró: nagyon hosszú ideig tartó; szűnni nem akaró taps, éljenzés. Sokáig tartott így. Miklós pedig várta, | Hadd szünjék az asszony keserves sírása. (Arany János) Szűnni nem akaró derültség támadt az emberpalánták között. (Mikszáth Kálmán) Csak aludni lehetne legalább! De sohase szűnnek itt az ismeretlen, alattomos neszek, a falakon minden áthallik. (Kaffka Margit)
2. (régies, költői) Megszűnik (főleg 3) A természet örök könyvét forgatni ne szünjél. (Vörösmarty Mihály) Elrendeli házát, maga útra készül, Mezei munkának úgy is szűnt a nagyja, Ami hátra van még, a cselédre hagyja. (Arany János)
Igekötős igék: megszűnik.
szűnés.
