tanúság [1]
tanúság [1] [ú v. u] főnév -ot, -a (többes számban ritka)
1. (választékos) Az a tény(állás), magatartás v. állítás, amely bizonyít vmit; bizonyság, bizonyíték. Vminek a tanúsága szerint; vminek a tanúságára hivatkozik; tanúságul hív vkit, vmit. Ennek tanúságául kiadták ezen oklevelet. Ez a gólya tanúság rá, hogy ő ártatlan. (Mikszáth Kálmán) || a. (régies) Bizonyságtétel, bizonyítás; tanúskodás. Vkinek a tanúsága szerint; tanúságot → tesz; tanúságot tesz bátorságáról, nagylelkűségéről, ügyességéről: vmilyen jelét, bizonyítékát adja annak, hogy bátor stb. Hamis tanúságot ne tégy felebarátod ellen! Ha nem hisz a vezér, ma-holnap itt lesznek, S a hallott beszédről tanúságot tesznek. (Arany János)
2. (jogtudomány) Hivatalos (bírói stb.) eljárás során tanúként való szereplés, tanúskodás, tanúi minőség. Vállalja, megtagadja a tanúságot.
