tátong
tátong tárgyatlan ige -ott, -jon; -ani (-ni) (rendsz. 3. személyben)
1. <Üreg, szakadék, örvény> széles nyílásával, ill. mélységével félelmesen közel van, s jelenlétével szédít, veszedelmet sejtet. Lábai alatt mélység, szakadék tátong. A hegy oldalában egy barlang szája tátong. Im itt tátong az éhes örvény; Ott bősz habok torlása van. (Tompa Mihály) Egy lépcsőház tátongott … visszhangos boltozattal. (Kosztolányi Dezső) || a. Seb tátong vmin: széles, mély seb van, látható vhol. Az orvos felvette a látleletet, konstatálván, hogy a gróf baloldalán halálos seb tátong. (Mikszáth Kálmán) A fiú nyakán nagy lőtt seb tátong. (Gárdonyi Géza)
2. (túlzó) Tátong az ürességtől: oly üres, mint egy (mély, széles) szakadék, s ezzel szinte félelmet kelt. A színház nézőtere tátongott az ürességtől. A nagy kocsiszínek üresen tátongnak a kastéllyal szemben. (Jókai Mór)
3. (régies) Tátog (1). Borzasztó volt látni egy roppant boát… széles szájával dühösen tátongva. (Jókai Mór)
4. (régies) Száját tátva bámészkodik, csodálkozik; tátogat. Ne tátongj. Vidd e levelet, | De gyorsan a táborba. (Vörösmarty Mihály)
tátongás.
