tüntető
tüntető [e] melléknév és főnév
I. melléknév -en [e] v. -n v. -leg [e], -bb
1. Olyan, aki, ami (éppen) tüntet (1–2). Tüntető munkásság; tüntető séta ←; tüntető menet, tömeg; a távolmaradásukkal tüntető meghívottak. Május elsején végigmentek a tüntető körmenettel Budapest utcáin. (Babits Mihály)
2. Olyan, aki, ami vmely módon, esetleg kihívóan kitűnni, feltűnni igyekszik, tüntet (3). Nyájasságával tüntető asszony. Tüntető zajjal kelt föl az asztal mellől. (Jókai Mór) Gusztáv tüntetőleg ürítette ki az egész pohár veres bort. (Tolnai Lajos) Ismét nem köszönt. Magasra emelve fejét szemtelenül, tüntetően szemébe tekintett [volt tanárjának]. (Kosztolányi Dezső)
II. főnév -t Tüntetve felvonuló személy. A tüntetők felvonultak a követség elé. A tüntetőket szétzavarták. A rendőrség tüzelni kezdett a tüntetőkre.
