un
un [un v. ún] ige -t, -jon
tárgyas Vkit, vmit nem talál érdekesnek, figyelemre érdemesnek, szórakoztatónak, és ezért lelki fáradtságot, fásultságot érez vele kapcsolatban. Halálra un vmit; unja a tétlen életet, ezt az embert, az ízetlen tréfát, a munkát, az olvasást, a rossz színházi előadást, a száraz értekezést, a szórakozást, a tanulást, a társaságot, a várakozást, az örökös panaszt. Miklós a kötődést únni kezdi végre. (Arany János) Szemem lehúnyom Sajgom és únom A tavaszi komédiát. (Tóth Árpád) || a. Unja magát: unatkozik (1). Lenn a várakozók már unták magukat. (Kosztolányi Dezső) || b. tárgyatlan (csak névmási határozóval) Vkire un: ráun. Rám, rád, ránk, rátok, rájuk un. Sokáig együtt volt velünk, hát ránk unt.
Szólás(ok): ld. banán.
Igekötős igék: beleun; elun; megun; ráun.
unás; unható; unó.
