unt
unt [u v. ú] melléknév (ritka, költői)
1. Unott (1), megunt. [Rendben van, Úristen.] Ki akarta, hogy megtagadjam… S visszakolduljam öregen Magamat ismét únt kegyébe? (Ady Endre) Mint szennyes, únt ruhádat | Magadra öltöd csöndesen a bánat | bilincseit. (Kosztolányi Dezső) || a. Unalmas, unalomig ismert. Közel kopott kert, únt lomok. (Tóth Árpád)
2. (ritka) Olyan, aki, ami vkit, vmit megunt, ráunt vmire. Ösmert vidéket néz látásra unt szemem. (Vörösmarty Mihály)
Szóösszetétel(ek): életunt; magaunt.
