úrfi
úrfi főnév -t, -ak v. (ritka) -k (régies)
1. Úri (kül. földbirtokos v. nemesi) családba tartozó fiatalember, fiatalúr. Két bajnok úrfiak, | Szilágyi és Hajmás, Sztambulon | Rabságra juttanak [= jutottak]. (Vörösmarty Mihály) A királyi úrfik … Cifra tarsolyomért összeverekedtek. (Garay János) || a. Ilyen személy udvarias megszólításaként önállóan v. (kereszt-)névvel együtt. Urak, úrfiak, válogatott → cigánylegények. Csongor úrfi, megbocsáss, Már a hajnalcsillag int. (Vörösmarty Mihály) Szép úrfiak! immár … E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet. (Arany János) –a1 (határozó névelővel) (népies) <Megnevezésszerűen fogalmazott megszólításként.> Az úrfi mit üzen a rokonoknak? A nemesurak, tudhatja az úrfi, mikor Budára jönnek, az az első dolguk, hogy új sarut szabatnak maguknak. Török Bálint úrnak is varrtam … A varga nem cégezhette el, amit mondani akart. (Gárdonyi Géza)
2. (rosszalló) Úrhatnám, uraskodó v. léha, mulatós, úri életet élő fiatalember. Testi-lelki jó barátod, azonkívül úrfi, s nem sokat fog gondolni [megyei] járásával. (Eötvös József) Víg úrfiak borából, Bevallom, ittam én is. (Ady Endre) A gonosz úrfi esztelen kacag. (Babits Mihály)
3. (átvitt értelemben, népies, tréfás) <Főleg népmesében v. a népmese stílusához alkalmazkodó előadásban> tetszetős külsejű fiatal, hím vadállat. Róka úrfi kalandjai. Egy csoport fiatal medve úrfi rohant elő … az odúból. (Jókai Mór)
4. (átvitt értelemben, népies, tréfás) Szél úrfi: <kedveskedve megnevezett> üde, friss szél. Egyszer régen Szél urfival | Fogadott az öreg nap. (Gyulai Pál)
úrfias; úrficska; úrfiság; úrfiskodik.
