ü [1]
ü [1] főnév ü-t, ü-je [e]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: ajakkerekítéssel képzett, felső nyelvállású, magas, palatális, rövid magánhangzó (pl. az ürü szó első és utolsó hangja). Rövid ü, az ü ejtése, képzése.
II. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a teljesebb ábécének az ú és az ű közé eső harminchetedik betűje; nyomtatott alakja: ü, Ü: Kis (rövid) ü; nagy (rövid) Ü.
